Európai területi társulás létrehozásáról tárgyaltak
“Ma megbeszélést folytattunk négy másik romániai és öt magyarországi város polgármestereivel egy Európai Területi Társulás (EGTC) létrehozásáról.
A testvérvárosunkban, Battonyán megtartott tanácskozás hasznos és lényegre törő volt, Gyula, Sarkad, Elek, Medgyesegyháza és a házigazda, illetve Nagyszalonta, Kürtös, Kisjenő és Nagylak képviselőivel. A tanácskozáson részt vett Erdős Nobert, Békés vármegye 4-es számú országgyűlési egyéni választókerület képviselője, Kreszta Traján, a román nemzetiségi szószólója a magyar Országgyűlésben, vármegyei és járási elöljárók. Az EGTC önálló jogi személyiséggel rendelkező társulás, amelynek területi önkormányzatok, állami intézmények, valamint közcélú vállalatok lehetnek a tagjai. Ez eredményesen valósíthat meg határon átnyúló, integrált területfejlesztési programokat, az adott határtérség gazdasági fejlődése érdekében.
Ennek keretében olyan, vissza nem térítendő európai forrásokra nyújthatunk be projekteket, amelyekhez külön nem tudunk hozzáférni. Több együttműködési területet is kijelöltünk és megkezdjük a regisztrációt, a nemzeti szintű jóváhagyást és az Európai Uniós szintű regisztrációhoz szükséges lépéseket” – írta Antal Péter, Pécska polgármestere a közösségi oldalán.
Fotók forrása: https://www.facebook.com/petru.antal.1



Vélemény, hozzászólás?