Antal Péter indul a harmadik mandátumért
A Nemzeti Liberális Párt Arad Megyei Szervezete szombaton az EXPO killítási csarnokban mutatta be polgármester-jelöltjeit. Az eseményre több száz párttag érkezett a megye településeiről, de jelen volt Vasile Blaga a PNL társelnöke is. Ez alkalommal jelentették be azt is, hogy a párt Iustin Cionca egykori pécskai polgármestert és parlamenti képviselőt jelöli majd az Arad Megyei Tanács (CJA) élére. Cionca rövid, célratörő beszédet mondott a tagság, a vezetőség előtt.
Pécska jelenlegi polgármestere, Antal Péter úgy döntött, indul a harmadik mandátumért, és a pécskai PNL, látván a város első emberének népszerűségét a lakosság körében, támogatásáról biztosította. “Álszerénység nélkül jelenthetem ki, számítottam rá, hogy az elmúlt években a helyi közösség érdekében befektetett munkám meghozza gyümölcsét a közvéleménykutatás során úgy a városban, mint a hozzá tartozó falvakban. A felmérés egy remek eredményt vetít előre nem csak nekem, mint polgármester-jelöltnek, hanem pártomnak, a Nemzeti Liberális Pártnak is” – nyilatkozta Antal Péter.
Vélemény, hozzászólás?