Ma zárult a pécskai Bivalyfarm-projekt
Ma Pécskán a Bivalyfarmon került sor a „Fenntartható szikes és vizes élőhely-rehabilitációs program védett területeken” projekt zárására, amelyet Pécska és Mórahalom valósított meg. A pályázat második részeként a pécskai Bivalyfarmon megépült egy pavilon, ahol tíz helyen főzhető majd bográcsos, a létesítményt padokkal, asztalokkal, konyhával, mosdóval is ellátták. Rossz idő esetén a pavilon oldalán lévő fólialapok leengedhetőek. A területen egy játszótér is épült gyerekek számára. A projekt teljes összege 931 927 euró, ebből a romániai fél 569 926 eurót kapott, ebből épült fel a bivalyfarm, a látogatói központ, az említett pavilon, a kerékpárkölcsönző stb.
A mai avatón Antal Péter polgármester kijelentette, hogy a város folytatja az együttműködést Mórahalommal, már tárgyaltak az újabb közös pályázatokról. A pécskaiak egyébként egy szálláshelyet is építenének a farmon, ahol a turisták fogadása mellett diáktáborokat is szervezhetnének.
Mórahalom részéről Csonka Csaba projekt-menedzser vágta el az avatószalagot. Ő megköszönte a pécskai csapatnak az áldozatos munkáját, s reményét fejezte ki, hogy a jövőben folytatódik a két város együttműködése.
Vélemény, hozzászólás?