Óbodrog monográfiája
A monográfiát vasárnap mutatták be Újozorán (Uzdin, Vajdaság, Szerbia) a Doina Művelődési Házban. “A bemutatásra 100 esztendővel azt követően került sor, hogy Petre Ugliş-Delapecica (1885-1978) tanító megírta “A száz éves kisfalu, Óbodrog rövid monográfiája” című könyvét, amelyet a Hoffman kiadó jelentetett meg, s a Szerb Köztársaság román közössége ünnepélyes keretek között ismertette meg a nagyvilággal” – nyilatkozta az Agerpresnek Vasile Barbu író, a rendezvény szervezője.
Az eseményen több mint száz személy vett részt Arad, Mehedinţi, Temes, Krassó-Szörény megyékből és a Vajdaságból, s kaptak egy-egy ajándékpéldányt a kötetből. “A műnek kiemelt helye van a román szellemiségben. Értékes információkat szolgáltat, többek között a Hodoş-Bodrog kolostorról – a legrégebbi, dokumentumokban is említett ortodox kolostorról, a XI. századból –, amely Aradtól 15 kilométerre található a Maros jobboldalán. A tudományos alapossággal kísért legendában, amelyet Petre Ugliş-Delapecica írt meg, megtaláljuk a bizonyítékokat arra, hogy a térségben a legrégibb idők óta éltek románok, s a kolostori élet itt folyamatos volt” – magyarázta Barbu.
Vélemény, hozzászólás?