
Húsvéti Kézműves Vásár
Április 3-6. között Húsvéti Kézműves Vásárt szervez a Battonyai Művelődési Ház a város főterén. Nyitvatartás 16.00-19.00 óra között.
Április 3-6. között Húsvéti Kézműves Vásárt szervez a Battonyai Művelődési Ház a város főterén. Nyitvatartás 16.00-19.00 óra között.
Pécska városa idén is csatlakozott több ezer másik településhez és megtartotta a Föld Óráját. Vasárnap este 20.30 és 21.30 óra között lekapcsolták a közvilágítást a központban, az I. Mihály király téren pedig ismert dalok csendültek fel, a Gheorghe Lazăr Elméleti Líceum kórusának előadásában, Alexandru Zaharia tanár vezetésével. “Felhívtam a figyelmet …
Az est során díjazták az Emandiana verspályázat győzteseit is: az ország számos településéről jelentkező 65 résztvevő közül az első kategóriában Clara Georgiță, a 21 éven aluliak kategóriájában pedig Adina Matei lett a legjobb, de több pécskai is dícséretet vehetett át. Az este folkzenei koncerttel zárult, az ismert énekes-dalszerző, Adrian Sărmășan …
Az Alföldvíz Zrt., Battonya városának vízszolgáltatója bejelentette, hogy munkatársai a település ivóvíz- elosztóhálózatán 2023. március 31 – április 12 között mosatást végeznek. Ezen időszak alatt szakaszos nyomáscsökkenés, vízminőség romlás, illetve rövid ideig tartó vízhiány fordulhat, fordul elő.
Pécska Város Polgármesteri Hivatala és az Országos E-hulladék Gyűjtő Rendszer, az ECOTIC Egyesülettel közösen, újabb kampányt szervez az elektromos és elektronikai hulladékok begyűjtésére. A pécskaiak a szombaton, március 25-én, 9 – 15 óra között adhajták le a régi vagy működésképtelen háztartási gépeket a városháza előtt.Lehetőség van „újrahasznosításra telefonhívásra” is, a …
“Az aradi Városháza Ferdinánd termében részt vettem a Kínai kultúra és civilizáció. Román-kínai párbeszédek című könyv ötödik kötetének bemutatóján.Ez tartalmazza a tavaly novemberben, Pécskán tartott azonos nevű, hetedik nemzetközi szimpóziumon bemutatott munkákat. Megtiszteltetés volt, hogy házigazdái lehettünk és büszkeséggel töltött el a pécskai tanárok és diákok érdeklődése a kínai kultúra, …
A Maros Ártér Tájvédelmi Körzet (PNLM) vezetősége nyilvános tájékoztató megbeszélést tartott Pécska Város Polgármesteri Hivatalában. Ennek keretében Fulviu Moga igazgató és Mihai Pascu projektmenedzser bemutatták azt a pályázatot, amelynek fő célja a tájvédelmi körzet megismertetése, népszerűsítése. A PNLM területének 21 százaléka Pécska mellett található, ezért számukra rendkívül fontos a város …
A pécskai önkormányzat megkezdi a bokrok, fák nyírásából származő ágak begyűjtését. Az akció hétfőn, március 13-án indul és négy hétig, április 7-ig, péntekig tart.Az önkormányzat alkalmazottai hétfői napokon a 100-as utcákban és a 2-es utcában, kedden a 200-as utcákban és az 1-es utcában, szerdán 300-as és 500-as utcákban, csütörtökön a …
Battonya Város Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a lakosságot, hogy 2023. március 17.-én 9 00 – 13 00 között a víztornyon tisztítási, fertőtlenítési munkálatokat végznek. Ezen időszakban a település egész területén nyomáscsökkenés fordulhat elő.
A többcélú épületet a Kokota kerületben lévő 1-es elemi iskola szomszédságában építi Pécska Város Polgármesteri Hivatala, az Arad Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal és a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesülettel közösen, a „Romák befogadása és képességfejlesztése” elnevezésű pályázatban keretében. Az ingatlan különféle oktatási, kikapcsolódási, kreatív és közösségi tevékenységeknek nyújt majd teret, …
Pécska, mint III kategóriájú város, közigazgatási területének belterülete az új városrendezési terv (P.U.G. – Á.V.T.) elfogadását követően több mint 80%-kal megnőtt, 2216,77 hektárra.Gyakorlatilag Pécska település belterülete csaknem megduplázódott, 1818,37 hektárra, ugyanúgy mint Szederháté, 60,84 hektárra, Tornyáé pedig 20%-kal, 306,83 hektárra nőtt. A városháza szakosztályának javaslatára a helyi tanács által jóváhagyott …
Szeretettel és tisztelettel köszöntötte Battonyán Nádaski Péterné Marika nénit 90. születésnapja alkalmából Boros Csaba polgármester és Lénárt Anna anyakönyvvezető.
© 2025