
Versenytánc kurzusok
Egy újabb lehetőség a sportot kedvelők számára: A Doru Ioan Petescu Művelődési Házban versenytánc kurzusokat szerveznek. Program: hétfőn és csütörtökön 18.00-19.45 között.
Egy újabb lehetőség a sportot kedvelők számára: A Doru Ioan Petescu Művelődési Házban versenytánc kurzusokat szerveznek. Program: hétfőn és csütörtökön 18.00-19.45 között.
“70 éve, szeptember 13-án köszöntjük a romániai tűzoltók hősiességét. Városunk szerencsés, mert a helyi Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálat keretében jól szervezett önkéntes tűzoltóság működik, amely tapasztalt tagokból, valamint élet- és vagyonmentésre elkötelezett fiatalokból áll.Köszönet mindegyiküknek, hálásak vagyunk azért, amit a pécskai közösség érdekében tesznek!” – írta Facebook oldalán Antal Péter polgármester.
“A tanárok és a szülők közötti állandó együttműködés a a gyermekek oktatásának sikerének kulcsa, akiknek viszont tiszteletet kell tanúsítaniuk irántuk és hallgatniuk kell rájuk.Az önkormányzat mindig mellettük van, a város érdeke, hogy a fiatalok jól felkészüljenek az életre – ezt mondtam ma is, a 2023-2024-es tanévnyitó ünnepség alkalmából. Az oktatási …
A főúton (1-es utcán) lévő 3-as számú elemi iskola teljes felújítási munkálatai a végéhez közelednek. Nemrégiben felkerültek a kinti és benti nyilászárók, beleértve az új épületszárnyat is. A beruházás az Európai Unió Regionális Operatív Programja által finanszírozott „Az életminőség javítása az oktatási infrastruktúra fejlesztésével, a szabadidő minőségi eltöltésének lehetőségeinek biztosításával …
Szeptember 16-án 15.00 órakor kerül sor Battonyán a Korona Galériában a “Minden ami művészet” című, helyi alkotók műveiből álló kiállítás megnyitójára.
Pécska városa közel 3 millió lejt kap a közvilágítási hálózat hatékonyabbá tételének befejezésére, a közvilágítási infrastruktúra energiahatékonyságának növelésére irányuló programon legútóbbi kiírásán keresztül.A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága által biztosított finanszírozás mintegy 500 új lámpatest, de új izzók telepítését teszi lehetővé, kicserélve azokat, amelyek az előző pályázat során nem lettek kicserélve, illetve …
A program:
A tanévnyitó mise és ünnepség a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 1-12. évfolyamosainak 2023. 09. 01-jén, pénteken 8.30-tól a Szentháromság templomban lesz. Megjelenés 8-kor a Fő u. 70-72. sz. alatti iskolában ünneplő ruhában. Délelőtt osztályfőnöki órák lesznek.
“A parknál lévő fa hidunk felújítva várja a rajta átkelőket” – írta Boros Csaba polgármester a Facebook-oldalán.
„Pécskára látogatott Erdős Norbert, Békés vármegye 4-es kerületének országgyűlési képviselője. Önkormányzati képviselőkkel és civil szervezetek tagjaival tartott megbeszélésünkön elmondta: amellett, hogy 27 település fejlesztésén dolgozik, fontosnak tartja a kettős állampolgársággal rendelkezők ügyeit, aminek csak örülni tudunk, főleg, hogy körzetében található testvérvárosunk, Battonya.Szó esett a Tornya-Battonya határátkelőnél (is) főleg nyáron jellemző …
A Románia Kupa idei kiírásának III. fordulójában a Pécskai Progresul hazai pályán 2-1 arányban legyőzte a Şoimii Lippa együttesét, és ezzel bekerült a play-off-ba. Fotó: Facebook, archív
A hagyományos Újkenyér Ünnepe programsorozatra idén augusztus 16-20. között kerül sor. A műsor:
© 2025