
A Termés Napja
Pénteken, szeptember 30-án kerül megrendezésre a Termés Napja Pécskán rendezvénysorozat, amelyre minél több résztvevőt várnak. A program:
Pénteken, szeptember 30-án kerül megrendezésre a Termés Napja Pécskán rendezvénysorozat, amelyre minél több résztvevőt várnak. A program:
“Szombaton, a Takarítás Napján példaértékű mozgósítást láttunk a pécskai és tornyai diákok és tanáraik részéről, ami az akció eredményén is meglátszott.A 2-es számú Általános Iskola és a Gheorghe Lază Elméleti Líceum több mint 300 diákja gyűlt össze a városháza előtt, első osztályosoktól középiskolásokig, tanítóik, illetve osztályfőnökeik kíséretében.Az útvonalak meghatározása után, …
A pécskaiak és a hozzá tartozó falvak lakosai leadhajták újrahasznosításra az elektromos és elektronikus hulladékokot, holnap, szombaton, szeptember 24-én, 9 – 15 óra között, a városháza előtt. Lehetőség van a „hívás általi újrahasznosításra” is, aki mától a gyűjtés reggeléig felhívája a 0751.302.123-as vagy a 0751.117.322-es telefonszámot, attól a polgármesteri hivatal …
“Ahogyan azt néhány héttel ezelőtt jeleztem, elkezdődtek a 401-es (volt Iskola) utca felújítási munkálatai, az Európai Unió Regionális Operatív Programja által finanszírozott „Az életminőség javítása az oktatási infrastruktúra fejlesztésével, a szabadidő minőségi eltöltésének lehetőségeinek biztosításával és a városi infrastruktúra korszerűsítésével Pécskán” elnevezésű pályázat keretében. A kivitelező erőteljesen nekilátott a járdák …
“Aláírtuk a szerződést egy új ANL tömbház építésére Pécskán. A tömbház 20 lakásból áll majd, két emeleten és manzárddal, 23 parkolóhellyel, zöldövezettel, játszótérrel és járdákkal” – adta hírül Antal Péter polgármester.
A kivitelező elkezdte „Az életminőség javítása az oktatási infrastruktúra fejlesztésével, a szabadidő minőségi eltöltésének lehetőségeinek biztosításával és a városi infrastruktúra korszerűsítésével Pécskán” elnevezésű pályázatban szereplő utcák felújítását. A régi dolmát alkotó 324-es és 327-as utcákon dolgoznak, a sétány kijelölésén és a terep előkészítésén, ugyanitt kapubejárókat is kialakítanak majd.
A hétvégi fordulóban a Battonyai TK csapat 1-0 arányban vereséget szenvedett Tótkomlóson, de a vezetőedző is kapott egy piros lapot, amiért néhány hetes eltiltás vár rá. ” Egy olyan mondatért leszek eltiltva hetekre, ami nem hagyta el a számat” – nyilatkozta a beol.hu portálnak Kovács Zoltán.
Az ACS Şahistul Pécska sakkcsapat , új korosztályos csoportok kialakítására várja a 2015-2018 között született fiatalokat. Részletek itt:
“Alakul a városközponthoz közel fekvő szabadidő övezet. A nyári színház nagyszabású rendezvények helyszíne lesz, nagy méretű, modern felszereléssel ellátott színpadával és 500 személy befogadására lesz alkalmas nézőterével” – jelentette be Antal Péter polgármester. A beruházás az Európai Unió Regionális Operatív Programja által finanszírozott „Az életminőség javítása az oktatási infrastruktúra fejlesztésével, …
A hétvégi fordulóban a Battonyai TK idegenben, Medgyesegyházán győzött 2-1 arányban. A testvérváros csapatában Kovács Z. és Apostol volt eredményes, az együttes a 10. helyet foglalja el a megyei II/B bajnokságban.
A közlekedési rendőrök, akik a Pécska-Nagylak autópálya szakaszon radarral ellenőrizték a gépkocsik sebességét megcsíptek egy cseh sofőrt, aki 281 km/órával száguldott vasárnap, olvasható a megyei rendőrfőkapitányság hírében. A vétkest 2900 lejre büntették és 120 napra felfüggesztették a hajtási igazolványát.
“A pécskai magyar néptáncegyüttes idén ősszel ünnepli 42 éves, megszakítás nélküli tevékenységét, amire az egész helyi közösség büszke lehet.Az Engi Márta által felkészített Búzavirág Néptácegyüttes négy csoportjában valamennyi korosztály táncol, óvodásoktól egyetemet végzettekig. A megbízhatáságáról és profizmusáról ismert néptáncegyüttes rendszeresen részt vesz az Arad megyei magyar közösségek rendezvényein, de gyakran …
© 2025