
Dixie zene fiataloknak
A Debrecen Dixieland Jazz Band október 12-én 11.00 órától koncertezik főként a fiatal közönségnek Battonyán a helyi művelődési házban. Fotó: beol.hu
A Debrecen Dixieland Jazz Band október 12-én 11.00 órától koncertezik főként a fiatal közönségnek Battonyán a helyi művelődési házban. Fotó: beol.hu
Vasárnap délután ért végert a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) égisze alatt évente megrendezett Kutyaidomítási Világbajnokság, amelyet első alkalommal tartottak Romániában, október 6 – 10. között, a Román Kinológiai Szövetséghez tartozó Mondioring Egyesület szervezésében, az Arad Megyei Tanács, a pécskai önkormányzat és több szponzor támogatásával. “A díjkiosztó ünnepségen köszönetet mondtam minden …
A szervezők, valamint Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a helyi tanács támogatásával befejeződtek az előkészületek, és csütörtöktől rajtol a Kutyaidomítási Világbajnokság, amely vasárnapig tart, írja közösségi oldalán Antal Péter polgármester. A versenyszámokat 7.30 – 12.00 és 12.40 – 18.00 óra között szervezik. A bajnokság témája a „sötét oldal”, a versenypálya …
Az elmúlt hétvégén a megyei II./b osztályban szereplő battyonai focicsapat Eleken szenvedett 5-2-es arányú vereséget. Az együttes mindössze 4 ponttal a 11. helyen tanyázik: pozitív mérlegük egy győzelem, egy döntetlen.
Az önkormányzat és három pécskai pékség pályáz, az Arădeanca Őstermelői Egyesület által, az ismert helyi termék bejegyzésére az Európai Unió minőségrendszereibe, jelentette be Antal Péter polgármester. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumnál leadott dokumentáció az első lépés az oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ) elnyeréséhet, melyről az Európai Bizottság dönt és …
A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) kutyaidomítási világbajnokságára október 6-10. között Pécskán, a kiserdei stadionban kerül sor. A rendezvényen három kontinens 27 országának versenyzői vesznek részt. Tavaly Franciaországban lett volna a verseny, de a pandémia miatt lefújták. Sinka Pál
Pécskán és a hozzátartozó településeken a fertőzöttségi mutató 3.56 ezrelék, eddig 51 esetet jelentettek. A vörös forgatókönyv azt jelenti, hogy az oltási igazolvány kötelező éttermekben, kávézókban, előadásokon, illetve keresztelőkön, esküvőkön és hasonló eseményeken való részvételkor. Az oktatás változatlanul személyes jelenléttel történik és nincs kijárási korlátozás, nappal és éjszaka sem. Figyelembe …
“Folyik a technikai előkészület egy nyári színház építenésének megkezdéséhez a Progresul stadion mellett.Nagyméretű, modern felszereléssel ellátott színpaddal rendelkezik majd és 500 néző befogadására lesz alkalmas” – írja közösségi oldalán Antal Péter polgármester. A beruházás az Európai Unió Regionális Operatív Programja által finanszírozott „Az életminőség javítása az oktatási infrastruktúra fejlesztésével, a …
“Megkezdtük a Juncanu-környéki játszótér kialakítását” – írta közösségi oldalán Antal Péter polgármester.
A Megyei Katasztrófavédelmi Bizottáság mai, 141/2021.09.15 számú határozata értelmében, 2021.09.16-ától kezdődően KÖTELEZŐ a védőmaszk viselése valamennyi piac, vásár, kereskedelmi helyiség, tömegközlekedési eszközö megállójának, illetve egyéb agglomerációs ponteciállal rendelkező zóna területén és ahol nem történik epidemiológiai vizsgálat a bejáratnál. Emellett kötelező a védőmaszk viselése is a tanintézmények 100 méteres körzetében, az …
“A kiserdei stadion felújítása folytatódik: az új székek felszerelésén dolgozunk a B-lelátónál, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk a Pécskai Progresul szurkolói számára – jelentette be közösségi oldalán Antal Péter polgármester.
Az Aradi Közigazgatás Gálája nem csupán arra remek alkalom, hogy elismerésben részesüljenek a közösségük fejlesztésében kiváló eredményeket elérő polgármesterek, tanácsosok, hanem jó lehetőség a helyi fejlesztési programok bemutatására, amelyek aztán illeszkednek a megye egységes stratégiájába.
© 2025