
Első díj Csanádpalotán
Köztudomású, hogy Pécska remek kapcsolatokat ápol több magyarországi településsel, így az elmúlt hét végén két főzőversenyen is részt vettek: Mórahalmon és Csanádpalotán. Ez utóbbin a pécskai csapat bizonyult a legjobbnak.
Köztudomású, hogy Pécska remek kapcsolatokat ápol több magyarországi településsel, így az elmúlt hét végén két főzőversenyen is részt vettek: Mórahalmon és Csanádpalotán. Ez utóbbin a pécskai csapat bizonyult a legjobbnak.
Rövid időn megkezdődik Battonyán egy geotermális erőmű építése, adta hírül a beol.hu. Az erőmű nem forró termálvízzel működik, hanem a 270 fokos, föld alatti kőzetből nyeri az energiát. A lényeg: a fúrandó, 3000 méteres kútba vizet vezetnek, amely a kőzetekben felforrósodik, s másik vezetéken hozzák fel a forró gőzt, amelyik …
Az út- és autópálya építő (CNADNR) vezetője, Bogdan Cotârlici ma kijelentette a Mediafax hírügynökségnek, hogy a felek megegyeztek, és július 11-én együttesen avatják fel magyar oldalon a Makó-Nagylak, román oldalon pedig teljes hosszában a Nagylak-Arad sztrádát, beleértve a határállomást is. A Nagylak-Pécska szakaszt már eddig is használhatták, de a Pécska-Arad …
Battonya városa, csatlakozva „A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” országos programhoz, meghirdette helyi szinten is „A legszebb konyhakertek” versenyt, amelynek célja a lakosság ösztönzése arra, hogy alakítson ki konyhakertet, gondozza azt, termesszen benne maga és családja számára minél több konyhakerti zöldséget, gyümölcsöt. A versenyre 15 kerttulajdonos jelentkezett. A zsűrizés …
Körülbelül ezer néző jött ki szombaton délután a progresul pályájára, hogy drukkoljon kedvenc csapatának, ám hiába, a Magyarigeni Performanţa 5-0 arányban diadalmaskodott. Fehér megye bajnokcsapata már a 22, percben megszerezte a vezetést büntetőből, s a továbbiakban a bíró két hazai játékost is kiállított. A 0-5-ös végeredményt a 67. percben állították …
17:00 órától – Ökumenikus ünnepi szentmise a szerb ortodox templomban 18:00 – Régi fényképek kiállítása a Polgármesteri Hivatal épületében 18:30 – Hivatalos megnyitó: a polgármester és a hivatalosságok beszédei 18:45 – A kisiratosi Kis Gyöngyvirág néptánccsoport előadása 19:00 – Előadás a: – helybeli óvodások és iskolások 19:20 …
Ma egy bolgár rendszámú VW személygépkocsi három román állampolgárságú utasával érthetetlen módon ráhajtott a még át nem adott Pécska-Arad sztrádaszakaszra, ahol nekiütközött egy munkagépnek, majd az árokba fordult. A gépen és körülötte dolgozó közül heten sérültek meg. Két áldozat állapota különösen súlyos.
Annak ellenére, hogy a bíró „hazafele” lejtette a pályát, a Pécskai Progresul remek, 1-1-es döntetlent ért el a III. Ligába való feljutásért szombaton, a Fehér megyei Magyarigenben játszott osztályzón. Mindezt annak ellenére, hogy a bíró kiállította a Gabort az első félidő derekán, majd 11-essel „jutalmazta” a hazaiakat. A munka és …
Három gyerek, akik a 401-es utcában található, úgynevezett Magyar Momac kút közelében laknak, összetörték az ártézi kút szélét, miután a víz- és csatornázási munkálatok során felszedett burkolóköveket hajigálták rá. Miodrag Stanoiov alpolgármester elmondta, a hivatal feljelentést tett a rendőrségen, a tettesek ismertek, a szülők pedig fizetni fogják a javítási munkálatokat.
Ma reggel ismeretlen tettes(ek), felgyújtották a tornyai római katolikus templom bejárati ajtaját. Szintén ismeretlenek, a múlt hét végén az ablakot törték be. Hasonló, felgyújtási próbálkozás volt az ortodox templomnál is. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult. Az ortodox templom ajtaja Fotók: Farkas Jaksity Florentina
Battonyán is köszöntötték a pedagógusokat, írta a beol.hu. A város önkormányzata nevében Marjai János polgármester, Borsodi János alpolgármester és Varga István Tamás jegyző meglátogatta a battonyai oktatási intézmények dolgozóit. Az óvodákban és iskolába megköszönték a dajkák, óvónőknek és tanárok munkáját, hiszen hivatásuk komoly és értékes feladat. “Tudásra, jóságra nevelik gyermekeinket, …
Elballagtak a Pécskai 2-es sz. Általános Iskola két nyolcadik osztályának tanulói is. A magyar tagozat osztályfőnöke Bella Ibolya volt, a román osztályé Nagy István. A díszteremben tartott ünnepségen Bede Bacsilla Eszter igazgatónő és Antal Péter polgármester is sok sikert, kitartást, szorgalmat kívánt mindannyiuknak. Bella Ibolya osztályfőnök a jótanácsok mellett egy-egy …
© 2025