
Felújítják a 122-es utcát is
“A felújítás alatt álló utcák között szerepel a 122-es is. A járdák kialakítását követően az út előkészítésén dolgozunk az aszfaltozáshoz” – írja közösségi oldalán Antal Péter polgármester.
“A felújítás alatt álló utcák között szerepel a 122-es is. A járdák kialakítását követően az út előkészítésén dolgozunk az aszfaltozáshoz” – írja közösségi oldalán Antal Péter polgármester.
“A napokban a második aszfaltréteg felvitelével folytattuk a 105-ös utca felújítását” – adta hírül Antal Péter polgármester.
Pécska Város Helyi Rendőrsége egy hat tagú migráns csoportot állított elő hétfőn délelőtt. A hat fiatal férfi – öt afgán, egy pakisztáni – a vasútállomáson várta a nagylaki vonatot. Edward Simo, a helyi rendőrség vezetője elmondta, “érvényes, ideiglenes okmányokkal rendelkeztek, kérelmezték a menekült státuszt Romániában, ugyanakkor békésen viselkedtek, a helyi …
A hétvégén került megrendezésre a III. Liga megyei rangadója a Pécskai Progresul és a Şoimii Lippa között. David Pop, a vendégek 22 esztendős játékosa a 17. percben eldöntötte a mérkőzést, amikor Fabio Trip beadását a pécskaiak kapujába fejelte. Fotó: sportarad.ro
A Tornyai Művelődési Ház teljes felújítási munkálatai a tervek szerint haladnak, a kivitelező december elejéig dolgozott, amikor leöntötte a betonlapot az alapzatra. A napokban megérkezett a tégla és a munkálatok az építéssel folytatódnak. A fejlesztés uniós forrásokból valósul meg. A művelődési ház a rendezvények megszervezéséhez szükséges színpaddal és felszerelesékkel (hangosítás, …
Szerdán, március 24-én Pécskán a városi infrastruktúra javítási munkálataira került sor a 2-es utcában és a központban lévő Szentháromság Parkban.
Több tíz pécskai, tornyai és szederháti család adott le a szombati nap folyamán működésképtelen elektromos gépeket újrahasznosításra. Az idei első, hasonló gyűjtésen több mint hét tonnányi elektromos és elektronikus háztartási szemetet adtak le, a legkülönbözőbb hulladékok formájában, a nyomtatótól a hűtőszekrényig. A résztvevők közül hatan nyertek is a sorsoláson: Butnaru …
“A Duvenbeck új logisztikai központot nyit Pécskán az A1-es autópálya felhajtója melletti kereskedelmi övezetben” – írja Antal Péter polgármester a közösségi oldalán. Az önkormányzat vállalta a 7-es főút és az új logisztikai központ közötti út megépítését. A több mint 80 éves tapasztalattal rendelkeztő német vállalat romániai cége jelentős összeget fektet …
Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a SLC Sistem Național de Colectare Timiș meghirdeti az év első újrahasznosítási akcióját.Az elektromos és elektronikus hulladékot, azaz régi vagy működésképtelen gépeket szombaton, március 20-án 9 – 15 óra között gyűjtik, a városháza előtt.Lehetőség van a „hívás általi újrahasznosításra” is, aki mától a gyűjtés reggeléig …
Pécska Város Polgármesteri Hivatal aláírta a szerződést „Az életminőség javítása az oktatási infrastruktúra fejlesztésével, a szabadidő minőségi eltöltésének lehetőségeinek biztosításával és a városi infrastruktúra korszerűsítésével Pécskán” elnevezésű pályázat tervezésére és kivitelezésére, mely az Európai Unió Regionális Operatív Programján keresztül valósul meg. A nyertes cég most a műszaki terven dolgozik, amelyet …
Csütörtökön a Pécskai Progresul edzésének végén meglátogatta a csapatot Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elnöke, Gabriel Bodescu főtitkár-helyettes, Mihai Stoichiţă technikai igazgató, Felix Grigore a gyermek-szakosztály vezetője és Răzvan Cadar, az Arad Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) elnöke. A találkozón jelen volt Antal Péter polgármester is. A vendégeknek nagyon …
Folytatódnak a munkálatok a „Közvilágítás bővítése és hatékonyságának növelése Pécska városában és a hozzá tartozó falvakban” elnevezésű pályázat kerebében. Kedden, március 9-én, a 238-as és a 402-es utcákon dolgoznak, 9-17 óra között, ennek következtében itt és esetleg a környékbeli utcákon is árammegszakításra kell számítani. A polgármesteri hivatal kéri a lakosság …
© 2025